Jó hír a gyermekre vágyó pároknak: Az elmúlt 20 évben egyre több egészséges újszülött látott napvilágot a lombikbébi programot követően

Az elmúlt két évtized jelentős javulást mutatott azoknak a csecsemőknek az egészségi állapotában, akik asszisztált reprodukciós eljárás (ART) segítségével fogantak meg. Bizakodásra ad okot, hogy az újszülöttek között egyre kevesebb az alacsony születési súllyal, valamint koraszülöttként világra jött kisbabák aránya, emellett jelentősen csökkent a halvaszületés, valamint az egy éves korig bekövetkezett elhalálozás aránya is.

Ezekre az eredményre egy nagyszabású dán, finn, norvég, valamint svéd adatokat összegző kutatás segítségével derült fény, amely során 92.000 reprodukciós eljárás segítségével született gyermek egészségügyi adatait összegezték. A kutatás eredményeit a Human Reproduction, a világ egyik vezető reprodukciós orvoslásával foglalkozó szaklap publikálta.

Dr. Anna-Karina Aaris Henningsen, a Koppenhágai Egyetem, valamint a Rigshospitalet Meddőségi Klinika kutatója norvég kollégái segítségével 62.379 egyes terhességet követően született, valamint 29.758 ikerterhességet követően született gyermek egészségügyi adatait összegezte 1988 és 2007 között a már említett négy országban, a kontrollcsoportot pedig 362.215 spontán úton megfogant egyedüliként született, valamint 122.763 spontán megfogant iker kisbaba alkotta.

„Az elmúlt 20 éves periódusban figyelemreméltó javulást figyelhettünk meg a koraszülés, illetve súlyos koraszülés tekintetében" – mondta Dr. Hennington. „A 2500 és 1500 gramm között született, halva született, vagy az első életévükben elhalálozott gyermekek aránya szintén csökkenést mutatott mind az egyedüliként, mint az ikerterhességet követően világra jött gyermekek esetében is. Ráadásul kevesebb asszisztált reprodukciós technika segítségével megfogant iker született halva, vagy hunyt el az első életévében, mint a spontán úton megfogant társaik."

A szakember hangsúlyozta, hogy ezek az adatok alátámasztják azt a nemzetközi elvet, amely alapján érdemes egyetlen embriót visszaültetni az anyaméhbe. „Ez nemcsak a többes terhesség kialakulásának esélyét csökkenti, hanem az egyedüli kisbaba esélyét is jelentősen befolyásolja abban, hogy egészségesen jöjjön a napvilágra. Azzal, hogy egyetlen embrió visszahelyezése történik, nemcsak a többes születés és az azzal járó egészségügyi kockázatok csökkentése lehetséges, amely egyaránt érinti az anyát és az újszülöttet, hanem ez a szakmai protokoll egészségesebb egyes terhességek kialakulásához is vezet. Ennek oka az, hogy ezáltal elkerülhetővé válnak az „eltűnő ikrek" (vagyis amikor ismeretlen okból felszívódnak az embriók az anyaméhben, és az ultrahangon már nem mutatható ki terhesség), valamint az embrió-redukció is. Ez utóbbira akkor szükséges, hogy sor kerüljön, ha több embrió is megtapad a visszaültetést követően, és a kezelőorvos (az anya és a legjobb esélyekkel induló embrió, vagy embriók egészségének megóvása érdekében) redukálja az embriók számát az anyaméhben".

Dr. Henningsen szerint ennek az örvendetes javulásnak a legfőbb oka a jelentősen javuló laboratóriumi technológia, a szakemberek egyre magasabb képzettsége, továbbá az alkalmazott kíméletes petefészek-stimulációs eljárások és a megfelelő hormonkészítmények. Valamint hozzájárultak ehhez a jelentős sikerhez az egyre jobb minőségű tenyésztés során alkalmazott táptalajok is, amelyekben az embriók fejlődése történik.

1989 és 2002 között az ikerszületések aránya 23% körül stagnált, ezt követően kezdett csökkenni a számuk, 2007-re pedig ez az arány elérte a 11,6%-ot. Ez a csökkenés jelentősen befolyásolta az asszisztált reprodukciós technikával megfogant kisbabák esélyét arra, hogy egészséges újszülöttként jöjjenek a világra. A koraszülés (37. hét előtti születés) aránya ikrek és egyedül születettek esetében is szintén jelentős csökkenést mutatott, amíg 1988 és 1992 között ez az arány mindössze a 12,8%-ot érte el az általunk vizsgált svéd gyermekek esetében.

1988 és 1992 között a koraszülöttek aránya 13% volt az asszisztált reprodukciós eljárások (ART) segítségével megfogant gyermekek esetében, a spontán úton megfogant koraszülöttek aránya pedig elérte az 5,5%-ot. Az igen kis súlyú koraszülött (32 hét előtt született) aránya 3%, illetve 1% volt. 2003 és 2007 között azonban itt is jelentős csökkenés mutatkozott, az ART segítségével megfogant gyermekek aránya 8%-ra, a spontán úton megfogant koraszülöttek aránya 5%-ra, az igen kis súlyú koraszülöttek aránya pedig 1,5%, illetve kevesebb, mint 1%-ra csökkent.

Az ART segítségével megfogant, koraszülött, valamint igen kis súlyú koraszülött ikrek aránya 50% volt, míg a spontán úton megfogant ikrek esetében ez az arány 42%-ot ért el, amely 47, illetve 44%-ra változott.

A fejlődés az egyedül megfogant ART kisbabáknál is megfigyelhető, az alacsony születési súllyal világra jött gyermekek aránya ugyanis a felére (7,6%-ról 3,2%-ra), míg az ikrek esetében 17%-ról 14%-ra csökkent.

A halvaszületés aránya szintén örvendetesen csökkent az ART segítségével megfogant egyes terhességek (0,6% vs. 0,3%), valamint ikerterhességek esetében (1% vs. 0,5%) is, a halálozás az első életéven belül pedig 1%-ról 0,3%-ra, valamint 2,6%-ról 1,2%-ra redukálódott.

„Ezek az adatok mind arra utalnak, hogy ez a tudományterület hatalmas fejlődésen ment keresztül az elmúlt évtizedek során, így a pároknak egyre jobb esélyük nyílik arra, hogy egészséges gyermekük szülessen annak ellenére, hogy a lombikbébi programok száma egyre meredekebben emelkedik. Ez a javulás hatványozottan igaz az egyes terhességek esetében, és minden valószínűség szerint annak is köszönhető, hogy az ajánlások egyre inkább azt hangsúlyozzák, hogy egyetlen embrió visszaültetése az anyaméhbe jelenti a legoptimálisabb megoldást" – hangsúlyozta Dr. Henningsen.

Dr. Vereczkey Attila, a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet orvosigazgatója a cikk tanulságaival összhangban már számos cikkben hangsúlyozta az egyes várandósság előnyeit a lombikbébi programok során.

(http://www.csaladinet.hu/hirek/terhesseg/varandos_eletmod/16291/mesterseges_megtermekenyites_es_ikerterhesseg).

„A nemzetközi konferenciákon való részvétel mindig számos fontos tapasztalattal gazdagítja munkacsoportunkat, ezért is fordítunk kiemelt figyelmet arra, hogy kollégáink részt vegyenek ezeken a szakmai fórumokon.

(http://versys.blog.hu/2014/12/12/a_vilag_egyik_legrangosabb_meddosegi_kongresszusan_tartottak_eloadast_kollegaink)

A hozzánk forduló szülők jogos igénye, hogy a lehető legjobb esélyekkel induljanak a gyermekáldásért vívott küzdelemben, ezért is igyekszünk megadni mindazt a szakmai támogatást, amely hozzásegítheti őket a vágyott gyermek megszületéséhez, melynek fontos részét képezi az a szemlélet, hogy személyre szabott kezelést biztosítsunk a pácienseinknek, ugyanakkor lehetőség szerint egyetlen, jó minőségű embriót ültessünk vissza az anyaméhbe, hiszen ez biztosítja a legjobb esélyeket az édesanyának és születendő gyermekének is. A szakmai koncepció sikerét mutatja, hogy a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézetben a sikeres terhességi arány az európai átlaggal (23%) szemben 2014-ben meghaladta a 46%-ot, valamint az is, hogy az európai klinikák több, mint 20%-os ikerterhességi arányával ellentétben klinikánkon ez az arány alig haladta meg a 18%-ot. A legfontosabb cél összességében nemcsak az, hogy minél több kisbaba foganjon meg a segítségünkkel, hanem az is, hogy ezek a kisbabák a lehető legjobb esélyt kapják arra, hogy egészségesen lássák meg a napvilágot. Ez nemcsak az Ő érdekük, hanem azoké a pároké is, akik sokszor hosszú éveket küzdenek azért, hogy végre szülővé válhassanak." – összegezte Dr. Vereczkey Attila.

Dr. Csenki Marianna, a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet klinikai genetikusa szintén üdvözölte a kutatás eredményeit. „Koraszülöttekkel is foglalkozó gyermekgyógyászként nagy örömmel fogadtam ezt az összefoglalót. Az asszisztált reprodukciós eljárás több, mint 20 éve forradalmasította a meddőség kezelését, azonban a kezdetben a szakemberek célja elsősorban az volt, hogy a várandósság létrejöjjön. Kevés figyelem irányult a megszületendő gyermekek és anyák egészségére abban a tekintetben, hogy a gyakori ikerterhességek, sőt akár többes ikerterhességek milyen nagy kockázattal járnak mindannyiuk számára. A cikk jól tükrözi az utóbbi időben bekövetkezett pozitív szemléletváltást, amelynek következtében a lombikbébi kezelés segítségével megfogant újszülöttek méhen belüli és születés utáni életminősége és életkilátásai megközelítsék spontán terhességben megfogant társaikéit. Gyermekgyógyászként eddig is hangsúlyoztuk az egyes terhesség jelentőségét illetve a koraszüléssel járó súlyos következményeket, hiszen a vártnál jóval korábban világrajött kisbabák körében nemcsak a halálozás magasabb, hanem gyakoriak azok a maradandó károsodások is, amelyek nagyban csökkentik a minőségi élethez való esélyüket.

Klinikai genetikusként is az a véleményem, hogy egyetlen jó minőségű embrió beültetésével létrejött terhesség a legkívánatosabb mind a várandós anya, mind a megszületett gyermek egészsége szempontjából. Az embrió minőségére vonatkozó egyik objektív vizsgálat a PGD-A, amely segítségével nemcsak a számbeli kromoszóma-hibából adódó újszülöttkori rendellenességek mutathatóak ki, hanem a vetéléssel végződő lombikbébi kezelések száma is csökkenthető. Tapasztalatom szerint a számbeli kromoszóma hibától mentes egyetlen preembrió visszaültetésével bekövetkező terhesség előrehaladott anyai életkor esetén is nagyobb biztonságot ad arra, hogy kisbabája egészségesen jöjjön a világra.


ivarsejtbankbanner