Megszülettek a Sági ikrek

  • Kategória: Blog

sagiek versys clinincs s

Sági Szilárd, a Hal a tortán sztárja és kedvese Soós Szilvia több mint 5 éve vágytak kisbabára, amikor 2014-ben lombikprogramba kezdtek. Egy ország drukkolhatott nekik és követhette nyomon a gyermekáldáshoz vezető útjukat. Szerencsére az első lombikkezelés sikeresnek bizonyult és szüleik legnagyobb boldogságára a Sági ikrek 2015. január elején világra jöttek.

A pár január első napjaiban épp csak egy szokásos ultrahangra vizsgálatra ment el, arra viszont nem számítottak, hogy ez a nap lesz fiaik születésnapja is. Az ultrahangon látottak alapján az orvosok azt mondták Ságiéknak, hogy jobb, ha még aznap császármetszést végeznek.

"Így a szülés élménye egy kicsit olyan volt, mint egy forgószél. Viszont abban a pillanatban és azóta is hálásak vagyunk az orvosoknak, hogy így döntöttek, mert tökéletes döntés volt." - meséli Szilvi.

Az ikrek tehát teljesen váratlan időben, császármetszéssel jöttek világra, a születés ideje alatt Szilárd végig Szilvi mellett volt és talán jobban izgult mint kedvese. Szilvi is nagyon izgatott és ideges volt, de megkönnyebbült, amikor már tudta, hogy a babák kint vannak, jól vannak, levegőt vesznek. Édesapjuk elsírta magát, amikor először meglátta fiait.

A hirtelen császármetszést az indokolta, hogy az egyik baba keringési mutatói romlani kezdtek, mivel már nem volt elegendő helye a méhen belül. A lombikprogramot, a terhességet és a császármetszést is végigkísérő kezelőorvos, Dr.Vereczkey Attila elmondta, hogy az ikrek egészségesen jöttek világra 1940 és 2440 grammal. A születés és az újszülöttek ellátása során egyéb komplikáció nem merült fel, a fiúk szépen, megfelelő ütemben fejlődnek.

A babák a Szilárd és Szabolcs neveket kapták, Szilárdka az idősebb, de a kisebb is. Vereczkey doktor tapasztalatai szerint azonban amelyik baba méhen belül kisebb, jó eséllyel összeszedi magát, az első hónapokban nagyot nő, és behozza a lemaradást.

Szilvi pedig szokta is mondogatni a most még nagyobb fiának, Szabolcsnak, hogy "a te nagy és erős bátyád, Szilárd mindig megvéd majd". Azt mondja látszik, hogy a fiúk közül Szabi érezte magát jobban odabent, jóval lustább, kényelmesebb mint a bátyja.

Bár koraszülött osztályon voltak a babák, emiatt tovább tartották őket bent, de éppen ezért Szilvi sokkal nyugodtabban, felkészültebben ment haza a fiúkkal. Kicsit gyakorlottabb is babaápolás terén, hiszen már a kórházban pelenkázta őket és szoptatott. Szilárd azt mondja neki csak az jelent állandó problémát, hogy eldöntse melyik fiához menjen oda először, nehogy a másik baba zokon vegye. Ezért megpróbálja számon tartani és felváltva felvenni a fiúkat. Még csak néhány napja érkeztek haza az ikrek, szüleik már komplett rendszert alakítottak ki etetésükre: amíg Szilvi szoptatja az egyik babát Szilárd foglalkozik a másikkal, majd szoptatás után apa büfiztet. A büszke apuka szerint nincs annál csodálatosabb érzés a világon, mint amikor etetés után a mellkasán altatja el újszülött fiait.

sagi szilard

„Most értettem meg igazán, mit jelent az, hogy egy anyuka igazi imádatot érez gyermeke iránt. Már nemcsak tudom, érzem is, ezt az egészen különleges szeretetet, amit csak az élhet át, akinek van gyermeke. Napról napra szerelmesebb vagyok a fiaimba!" – meséli a végtelenül boldog Szilvi.

sagiek versys

Bővebben...

Sági Szilárd és kedvese lombikprogramba kezdtek

  • Kategória: Blog

Megunták a próbálkozást, végre gyermeket szeretnének

Szilárd és kedvese régóta próbálkoznak azzal, hogy gyerekük lehessen, számtalan módszert és kezelést kipróbáltak és több állami klinikán jártak már, hogy összejöjjön a baba.

Mivel többéves próbálkozás után sem jött össze a baba, Sági Szilárd és kedvese úgy döntött: belevágnak a lombikprogramba. A szakács-műsorvezető bizakodik, és azt is elárulta, hogy nem számít a baba neme, csak egészséges legyen.

– Már több, mint négy éve próbálkozunk, és túl vagyunk árkon-bokron. Két éve elhatároztuk, hogy orvosi segítséget kérünk, mert közben szépen lassan kiokosodtunk a témában, és tudjuk, hogy az idő sajnos ellenünk dolgozik – mesélte Szilárd, aki feleségével, Szilvivel már régóta tervezi a babát.

„Túl vagyunk már jónéhány inszemináción, de végre megtaláltuk a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézetet és ott azt az embert, Dr. Vereczkey Attilát, aki nemcsak orvosilag, de lelkileg is rengeteget segít nekünk – meséli Szilvi.

– Szilárd azt mondta, hogy neki az volt a legjobb érzés, amikor egy konzultáció után azt mondtam neki: „Na, most teljesen megnyugodtam." A sok sikertelen kísérlet és kudarcélmény után kézenfekvővé vált, hogy tovább kell lépni. Természetesen emellett minden hagyományos és kevésbé hagyományos módszerrel is folyamatosan próbálkozunk.

A lelki felkészülésben is rengeteget segít a klinika, de emellett olyan egyéb vizsgálatok, vérvételek is bekerültek a programba, amit eddig egyik intézetben sem végeztek. Éppen egy laporoszkópiás vizsgálatra várok, amiről kevesen tudják, hogy egy alattomos, máshogy nem kimutatható, meddőséget is okozó női betegség, az endometriózis kimutatására is alkalmas. Így a program tulajdonképpen már elkezdődött, csak a pontos eredmények kimutatása érdekében a vizsgálatok a női ciklusokhoz kötöttek. Ezért magát a beültetést sok-sok konzultáció, egyeztetés és vizsgálat előzi meg – árulta el Szilvi, aki sok megpróbáltatás után is bízik a baba érkezésében.

Ságiék most az Édes Élet című televíziós reality műsorban vállalták azt, hogy ország-világ előtt megmutatják, hogy hogyan lehet gyermeke azoknak, akiknek ez természetes úton nem sikerül.

Szilárdék ezt egyfajta missziónak is tekintik, hiszen sokan szégyellik ezt a témát, nem mernek beszélni rólal másoknak, pedig problémájukra van megoldás. Azokhoz is szólni szeretnének, akik hozzájuk hasonlóan már sok nehézségen és megpróbáltatáson estek át, hogy gyerekük lehessen. Így hamarosan a televízióban szoríthatunk Szilárdéknak, hogy végre babájuk születhessen.

Bővebben...

A WHO által elfogadott normálértékek

A WHO (Egészségügyi Világszervezet ) által elfogadott normálértékek:

Normozospermia

Térfogat: min. 2ml,
Koncentráció:
min. 20 millió/ml,
Totál spermiumszám:
min.40 millió/ml,
Motilitás: min
. 50%,
Szerkezet: min. 30% normális.

A spermakép értékelése

Spermia: ejakulátum mennyisége,
Aspermia:
nincs ejakulátum,
Hipospermia:
ejakulátum mennyisége 2,5 ml-nél kevesebb,
Hiperspermia:
ejakulátum mennyisége 6,0 ml-nél több,
Zoospermia:
ejakulátumban lévő spermiumok száma,
Azoospermia:
nincs spermium az ejakulátumban.
O
ligozoospermia: alacsony spermiumszám, 20 millió/ml-nél kevesebb,
A
sthenozoospermia: 50%-nál kevesebb mozgó spermium,.
Teratozoospermia: 70%-nál több kóros szerkezetű spermium.
OAT szindróma: mindhárom paraméter eltér a normálistól.
Oligozoomax: 5 millió/ml-nél kevesebb spermium,
Nekrozoospermia:
szupravitális festéssel is elhaltnak, nem csak mozdulatlannak igazolt spermium,
Patozoospermia:
normálistól eltérő spermiumok,
Hipozoospermia:
10-20 millió/ml közötti tartomány,
Citospermia:
több millió/ml kerek sejt.

A normális alatti értékeknél a teherbeesés valószínűsége csökken. Ha alacsony a spermiumszám, kevesebb spermium éri el a petesejtet természetes körülmények között, ha a motilitásában vagy a morfológiájában van eltérés csökken, a túlélés esélye a női ivarszervben, illetve nehezebben jut el a petesejtig.

Egyes esetekben immunológiai oka is lehet a fogamzás elmaradásának. A nő immunrendszere ellenanyagot termelhet a partnere spermiuma ellen, illetve bizonyos esetekben a férfi szervezete a saját spermiumai ellen termel. Ez összecsapódásra készteti, illetve károsítja a spermiumokat ezáltal gátolva a termékenyítési képességüket.

Ha nagyon kevés és rossz minőségű spermium található az ejakulátumban a megtermékenyítéshez ICSI-t (Intra Cytoplasmatikus Sperma Injectio) kell alkalmazni. Igen fontos azonban megemlíteni hogy az oligozoospermia és azoospermia esetén gyakran az Y kromoszóma rendellenességei (mikrodeléciói) állnak a csökkent nemzőképesség hátterében. Ez a rendellenesség fiú utód esetében öröklődik. Az IVF-ET beavatkozás előtt lehetőség van  ezen genetikai eltérések diagnózisára.

Bővebben...

Minőségbiztosítási rendszerek

Minőségellenőrzés- és minőségbiztosítás az IVF laboratóriumban:

A legfontosabb célunk: a páciensek számára jó szolgáltatást nyújtani. Ezt többféle módon is el lehet érni, de mindig a végeredmény számít.
A munkánkat minősítő legfontosabb mérőszám: az élveszületés.
A sikeres IVF-hez a legmodernebb eszközökre és módszerekre, kiegyensúlyozott
csapatmunkára van szükség.

 

Az IVF laboratórium kulcsfeladata: az ivarsejtekből embriók létrehozása

 

Az IVF laboratórium felelőssége: stabil, nem toxikus, kórokozómentes környezet fenntartásával biztosítja a petesejt megtermékenyülésének, illetve az embrió fejlődésének optimális feltételeit.
A feltételek bármelyikének a hiánya veszélyezteti a kezelések sikerét.



Tevékenységek az IVF laborban:
Spermium feldolgozás (IVF, AIH, AID)
Petesejt kikeresés
A petesejtek megtermékenyítése (IVF, ICSI, PICSI)
Embriók tenyésztése
Embriótranszfer (ET)
Asszisztált hatching (AH)
Fagyasztások (embrió, spermium, szövet)
Felengedések

 

A minőségbiztosítás és minőségellenőrzés célja:
Az IVF-laborban minden elvégzett módszer, tevékenység reprodukálható legyen
A tenyésztéshez optimális és állandó feltételek biztosítása
Az IVF-csoport által végzett diagnosztikai és kezelési folyamatok segítése, fejlesztése
Meg kell felelnünk a nemzeti és nemzetközi szabályozásnak
Mindez a páciens érdekét is szolgálja
A minőség-biztosítás mindig jó iránymutatást ad a dolgozó csapat számára, biztosíték arról, hogy ha ennek megfelelően dolgozunk, akkor az elvileg feddhetetlen, biztonságos

 

Új IVF labor kialakításánál: VALIDÁLÁS
Mindent (felszerelések, módszerek, környezet, használt eszközök, stb.) tesztelni kell, hogy megfelelnek-e a szabványoknak (optimális standardok)

Működő IVF-laborban:
Biztosítja az állandó, konzisztens, stabil működést
Segíti a hibakutatást, amennyiben valami probléma merül fel a laborban
Ezáltal segíti a labor működésének továbbfejlesztését
Segít új módszereket, technológiákat bevezetni, tesztelni

A monitorozás területei:
Felszerelés (berendezések, műszerek)
Táptalajok és fogyóeszközök
Környezet
Protokollok

A berendezések, műszerek validálása:
Mindig a gyártó installálja őket, csak hiteles bizonylat kíséretében állítható működésbe

A berendezések, műszerek monitoringja:
Figyelni kell: hőmérséklet, gázösszetétel
Hőlégsterilezés hatásfoka: félévente baktériumspórákkal kell ellenőrizni
Folyamatosan, szabályozottan
Javasolt minden berendezést tervszerűen hivatalos szervizzel karbantartatni

A táptalajok és fogyóeszközök validálása és monitoringja:
Mindig gyártótól vegyünk táptalajt
A gyártó bizonylatait megőrizni!
LOT-számokat a beérkezéskor mindig dokumentáljuk



A környezet validálása:
Már az épület tervezésekor is figyelembe kell venni az IVF igényeit
A levegőben lévő kontaminánsok befolyásolhatják az embriók fejlődését
A laboron belüli levegő szennyezettségét befolyásolja:
Kinti levegő
Berendezések
Fűtés, szellőztetés, klíma-rendszerek
Az épület építőanyagai
Belső burkolatok, dekorációk
Javítási/felújítási folyamatok
Emberi tevékenységek

A környezet monitoringja:
Fontos a rendszeres ellenőrzés
Meghatározott időközönként takarítsuk a labort, bármilyen szerviztevékenység után soron kívül is

Szükségállapotok az IVF laborban:
Írásos terv kidolgozása a laborban esetlegesen előforduló vészhelyzetek esetére
Személyzet és páciensek biztonsága és védelme a legfontosabb
Friss és fagyasztott biológiai anyagok (embrió, spermium, szövet) biztonsága
Stabil környezet, automata fagyasztótároló (mozgatható folyékony-nitrogén tartályok)
Minták azonosíthatósága (duplicate records, double check)
Esetleges károk, változások pontos dokumentálása
Megkezdett IVF-kezelések folytatásának biztosítása (esetleg másik IVF-központban)

Dokumentációk védelme:
Biztonsági adatmentés meghatározott időközönként
Minden dokumentációt legalább 2 példányban készítsünk
A dokumentáció és tárolása minden esetben a nemzeti és nemzetközi szabályozásokkal összhangban történjék

Berendezések védelme:
Szünetmentes áramforrás
Berendezések saját vészjelző-rendszere
Betörésvédelem (mozgásérzékelők, számkódos belépés, kamera-rendszer)
Tűzbiztonság (füstérzékelők à hangjelzés)

Összefoglalás:
Egy jó minőség-ellenőrzési program segít feltárni a problémákat, mielőtt még a káros hatások jelentkeznének!!
Részletes jelentés, esetleges hibák feljegyzése
Megfelelő vészhelyzeti terv kidolgozása, megismertetése
IVF labor = szigorú normák à könnyű adaptálni bármilyen minőségirányítási rendszer követelményeihez
Minősítés előnyei:
nemzetközi "rang"
más országok más laborjaival összehasonlíthatóság
közös fejlődés/fejlesztés lehetősége

Bővebben...

IVF Laboratóriumi technikák

Az IVF laborban az alábbi tevékenységeket végezzük:

  • Petesejtkeresés
  • Spermiumok vizsgálata és feldolgozása (AIH, AID)
  • Petesejtek megtermékenyítése (IVF, ICSI, PICSI)
  • Embriók tenyésztése
  • Asszisztált hatching(AHA)
  • Embriótranszfer
  • Fagyasztások (petesejt, preembrió, spermium.

Az alábbi ábra bemutatja, pontosan hogyan épülnek egymásra az egyes munkafázisok. Ha az Önt érdeklő ábra-részletre kattint, bővebben is olvashat az egyes lépésekről.

Laborfolyamatok

Bővebben...
Feliratkozás az RSS csatornára

ivarsejtbankbanner