Petefészekszövet fagyasztás és tárolás
A Versys Clinics – Humán Reprodukciós Intézet onkofertilitás munkacsoportja hazánkban elsőként egy olyan világszínvonalú módszer elvégzésére kapta meg a kutatási engedélyt, amely mostantól Magyarországon is elérhető a rákos megbetegedéssel küzdő nők számára, ezáltal megteremtve a sikeres gyermekvállalás esélyét a gyógyulást követően.
A PETEFÉSZEKSZÖVET FAGYASZTÁSA ÉS FAGYASZTVA TÁROLÁSA
A Versys Clinics – Humán Reprodukciós Intézetben 2014-ben végezték el az első sikeres petefészekszövet-fagyasztást, egy olyan 31 éves páciensnél, akinél egy rutinműtét során jóindulatúnak tűnő miómát távolítottak el a szakemberek, ám a szövettan sajnos a legrosszabb malignus daganatot igazolta. A páciens előtt méheltávolító műtét, valamint a petefészekszövet működését nagy-, vagy akár teljes mértékben károsító kemoterápiás kezelések sorozata állt. Az új módszer segítségével a Versys Clinics – Humán Reprodukciós Intézet onkofertilitás munkacsoportja 2014. március 4-én lefagyasztotta az eltávolított petefészek szöveteit, így a szövettani vizsgálatot és a gyógyulást követően a páciensnek néhány éven belül lehetősége nyílik arra, hogy a petefészekszövetet úgynevezett autotranszplantációval visszaültessék a szervezetébe.
A visszaültetést követően a fiatal nőnek várhatóan jó esélye nyílik arra, hogy visszaálljon a természetes hormonműködése, sőt akár saját petesejtjei is termelődhetnek, ezáltal reménye nyílhat rá, hogy a jövőben saját genetikai állománnyal rendelkező gyermeke születhessen. Az eljárás szélesebb körű elterjedése hazánkban számos rákos megbetegedéssel küzdő beteg számára új reményt jelenthet a fertilitás prezervációra, vagyis a termékenység megőrzését követő sikeres gyermekvállalásra.
Az Intézet számára Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve adta meg a kutatási engedélyt (2529/2013) az ETT-HRB véleményezést követően, amely során engedélyezték a petefészekszövet-fagyasztás és -visszaültetés elvégzését a munkacsoport számára olyan páciensek esetében, akik rosszindulatú daganatos megbetegedéssel küzdenek.
Napjainkban a termékenység megőrzésének legkorszerűbb és nemzetközileg is széles körben alkalmazott módja a petefészekszövet krioprezervációja. A módszer az egyetlen lehetőség fiatal, pubertás előtt álló rákos betegek termékenységének megőrzésére, illetve azok számára, akiknek kemoterápiás kezelése semmilyen késlekedést nem szenvedhet.
Az eljárás előnyei
1Az eljárás hatalmas előnye, hogy a serdülőkortól teljesen függetlenül kivitelezhető, hiszen semmilyen élettani követelményei nincsenek a módszer végrehajtásának. Az, hogy az eljárást szerte a világon hány központban ajánlják fel fiatal gyermekek számára, nem ismert, de tény, hogy egyre fontosabbá válik a – különösen fiatal korban – rákos megbetegedéssel kezelt páciensek termékenységének hosszú távú megőrzése. A problémát már a European Society of Human Reproduction and Embryology (ESHRE) is észlelte és jelenleg kiemelt feladataként kezeli a „Fertility preservation in severe diseases” (vagyis a termékenység megőrzése súlyos megbetegedések esetén) című alprogramjának keretében, mely 2007-ben alakult, és tagjai között tudhatja Európa számos országa mellett Izraelt is. A program célja, hogy rákos megbetegedések, illetve egyéb súlyos betegségek esetén, melyek – akár önmagukban, akár kezelésüknél fogva – veszélyeztetik a termékenységet, a termékenység megőrzésére kiemelt figyelmet kell fordítani, és minden esetben fel kell ajánlani ennek lehetőségeit, módszereit a pácienseknek (www.ESHRE.com). A petefészekszövet krioprezervációja számos európai országban, valamint az Amerikai Egyesült Államokban, Új-Zélandon és Ausztráliában is legálisan kivitelezhető. Mivel elsősorban a pácienseknek csak az a csoportja veszélyeztetett, akik igen agresszív terápiás protokollt kapnak gyógyulásuk érdekében, elég ennek a jól körülhatárolható betegcsoportnak felajánlani ezt a termékenységmegőrzési eljárást. Ugyanakkor, ha fennáll az indikáció, érdemes a módszert minél előbb végrehajtani, mert fiatalabb korban bőséges a petefészek tüszőállománya. A fertilitás prezervációs nemzetközi tudományos világtársaság, az ISFP (International Society of Fertility Preservation) más nagy jelentőségű nemzetközi tudományos társaságokkal együtt kiemeltem foglalkozik – az ESHRE-hez hasonlóan – az elfogadott szakmai ajánlások széles körű terjesztésével, és a módszerek mihamarabbi bevezetésének támogatásával.
2A módszer másik előnye, hogy a páciens semmilyen előkezelést nem igényel, tehát döntés esetén a beavatkozás egyik napról a másikra elvégezhető, attól függetlenül, hogy a menstruációs ciklusnak éppen melyik fázisában van az illető. Egy rövid sebészeti eljárásról van szó, amely egynapos, minimál invazív sebészet keretében a legtöbb esetben megoldható, a páciensek számára jól tolerálható.
3Harmadrészt, mivel hímivarsejtek nem szükségesek a petefészekszövet lefagyasztásához, serdülőkor előtt is végrehajtható, vagy olyan páciensek esetében is, akiknek nincs partnerük.
4Az eljárás akkor is igényelhető/megkezdhető, ha már a kemoterápiás kezelést elindították – szemben a klasszikus IVF módszereivel, melynek során a kemoterápia megkezdése után már nincs lehetőség az IVF-program elvégzésére.
5A petefészekszövet tárolásával lehetőség nyílhat arra, hogy a páciens spontán megtermékenyüljön, illetve a petefészek hormontermelő funkciója helyreálljon.
6A petefészekszövet tárolását nem kell időben korlátozni (számos országban az embriók és petesejtek tárolása csak korlátozott ideig lehetséges).
7A petefészekszövet-fagyasztási program keretében éretlen petesejtek eltávolítása és azok in vitro érlelése, majd megtermékenyítése is szolgálhat alapul a termékenység megőrzésére, az IVM és a petefészekszövet-fagyasztás tehát kombinálható egymással. A petefészekszövet fagyasztva tárolása és visszaültetése egy nagy múlttal rendelkező módszer. Állatmodelleken az 1950-es években kezdték el tanulmányozni, de humán kísérleteket csak az utóbbi 10-15 évben végeztek. Az eljárás során a kéregállomány egy részét vagy az egész ováriumot eltávolítják laparoszkópiás módszerrel vagy a páciens alapbetegségéből kifolyólag végzett műtét során (laparotomia). A petefészek kéregállománya tartalmazza a primordiális tüszőket a petesejtekkel, melyek leálltak az osztódási folyamatban, nem differenciálódnak és metabolikusan is inaktívak. Számos kutatás szerint az alacsony víztartalom, a magas felület-térfogat arány, az alacsony metabolikus aktivitás és a zona pellucida hiánya a primordiális tüszőket kifejezetten ellenállóvá teszi a fagyasztás okozta lehetséges károsodással szemben. A kéregállomány egy részének eltávolítása (1 x 1-2 cm-es darabok), izolálása után azt 1-3 mm vastagságú szeletekre vágják; fagyasztás előtt ezeket a kortikális csíkokat krioprotektáns anyaggal kezelik, hogy a sejteket megvédjék a fagyasztás okozta károsodástól. Az anyag hatásának kifejtéséhez fontos a csíkok kellően vékony volta. A kezelés után a szeleteket folyékony nitrogénben, –196 °C-on tárolják. A páciens alapbetegségéből való kigyógyulása után kérheti a fagyasztva tárolt szövet visszaültetését (autotranszplantáció), ami biztosítja a visszaültetés után a petesejtek érlelését, endogén hormontermelést és a menstruációs ciklusok visszatértét is.
A kutatási keretszámon belül csak az eljárás kutatással közvetlenül összefüggő elemei igényelhetők térítésmentesen a rákos megbetegedéssel küzdő páciensek számára. Amennyiben a páciens bármilyen laborvizsgálatot vagy szakorvosi konzultációt is igénybe kíván venni, annak költségeit a Versys Clinics – Humán Reprodukciós Intézet hivatalos árlistája alapján számoljuk ki és számlázzuk.
A programban való jelentkezéshez kérjük, hogy bővebb információért keresse fel az Önt kezelő onkológus specialistát. A kutatásban való részvételt kizárólag onkológus kezdeményezheti a pácienssel való egyeztetést követően.